Az ember tragédiája

Szegedi Szabadtéri Játékok (2011-07-02)

 

Illés Tibor képe a szegedma.hu oldalról

…meg az enyém, aki alapból utálom a hideget. Ezzel az erővel télen is lehetne előadásokat tartani, olykor télvíz idején is több van 12 foknál. Legalább akkor rá vagyunk készülve és lehet forró italokat (bor) kapni. Soha nem fáztam még júliusban télikabátban, de legalább az esőt megúsztuk. Az időjárás jó sokat elvett az előadás élményéből, azt sem tudtam, hogy magamat, vagy a félmeztelen-mezítlábas színészeket/statisztákat sajnáljam jobban.  Nehéz este volt mindenkinek, az biztos, végig az Eszkimó-világban voltunk, legalábbis ami a hőmérsékletet illeti.

A már annyiszor említett “musicalekhez szokott gyomromat” megint kicsit megülte Vidnyánszky rendezése, és kellett is egy nap, hogy rendbe jöjjön. Most már (felmelegedve) ki merem jelenteni, hogy jó volt az előadás. Bár a Tragédia nem tartozik az általam preferált alkotások közé, de már alig vártam, hogy megkezdődjön a szabadtéri szezon, és egyébként is kíváncsi voltam, hogy ez a társulat tudja-e itt azt a kuriózumot hozni, mint az elmúlt két évben a kis színpadon a  Sólyompecsenyével és a Tótékkal. Nyilván így nagyban elveszett a már megszokott intimitás, viszont a népes színpad, komolyabb hang- és fénytechnika kárpótolt ezért, és így tette lenyűgözővé az előadást. No meg a díszlet és a jelmezek: a látvány pazar volt. Igaz, ha nem olvasok előtte néhány cikket, nem feltétlenül jövök rá, hogy a fix nagy fehérség az Úr szakállát (is) jelképezi… A benne kialakított, színenként változó forgószínpad díszletei azonban annál kidolgozottabbak és egyértelműbb szimbólumok voltak. Rómában nem győztük kapkodni a fejünket, a mindent beborító vörös bársony, a rajta bizarr jelmezekben vonaglók legalább arra a 10 percre feledtették a 12 fokot. Megragadó volt az Éden megjelenítése is egyszerűsége ellenére, a nagy fehérség közepén kialakított körben megjelenő fa, alatta Ádámmal és Évával a fénysugárban gyakorlatilag mindent átfogóan jelképezett. A zenei betétek találóak és nagyban megkönnyítették a befogadhatóságot, a sok próza (időnként már-már érthetetlen költemény) közé kellett nagyon a fűszer. A Paradicsomon kívüli színek (a darab elején és végén) meglehetősen hosszúra és szárazra sikeredtek. Talán a minimalizált látvány nehezítette el, ami nyilván kötelező szimbólum, de mégis rendkívül unalmassá tette a darab keretét. Izgalmas megoldás volt viszont Ádám “megkettőzése”. Az egyes színekben más-más színész által alakított főszereplőket (Ádámokat) az “állandó” Ádám, Rátóti Zoltán kívülről szemlélte, de a kulcsgondolatok visszhangoztatásával, vagy az események visszatükrözésével mégis azonosult azokkal, mint ahogyan ez a megoldás Ónodi Eszter Évájánál is megjelent néhány színben.

Ami a Cabaret-ban Keresztes Tamás, az itt Trill Zsolt. Nem csak mint Sátán-Lucifer párhuzam, hanem mint mozgatórugó, a darab örökké eleven, sötét eleme, és legalább olyan zseniális alakítás. Az állandó jelenlét, mozgás, hol fent, hol lent, mindenki mögött-alatt-felett, test- és arcjáték (ami még a drámában is mosolyra derít), egyszerre csábító, gúnyos és rideg hangnem állandó figyelmet követel, még a legparádésabb jelmezek közül is kitűnik egyszerű fekete ruhájában, mezítlábasan. Ezt a hatalmas színpadot is betölti, és a 15 méteres fehér szakállnál, és annak gazdájánál is hatalmasabbnak tűnik időnként. Rátóti Zoltán és Ónodi Eszter tökéletes páros Ádámot és Évát megformálni, és Cserhalmi György, mint Kepler is megrendítő alakítást nyújt. Hobo feltűnésétől a londoni színben teljesen megilletődtem, viszont eléggé környezetidegen volt a rövid beéneklése (“Teérted hajtok”). Bármennyire is illett a szituációhoz, a darab egyébként nélkülözte az aktuális, mai kiszólásokat, így ez az egy elég értelmetlennek tűnt. Ezen kívül nem volt könnyű számomra Gáspár Sándor Miltiádészét befogadni, most láttam először színpadon és kissé nehéz volt az Üvegtigris Rókájától elvonatkoztatni. 🙂 A beregszászi társulatból már kedvenccé vált tagok továbbra is azok maradnak, Varga József, mint az Úr, Szűcs Nelli Éva szerepeiben, Tóth László Ádám bőrében, és Tóték kedvenc postása, Szűcs József számos kisebb szerepben brillírozott.

Egy nagyon jól és aprólékosan összerakott produkció volt, csak ilyenkor mindig annyira sajnálom, hogy mindössze két előadást ért meg. Az a rengeteg munka, a sok-sok monumentális díszlet csak két estére szólt.

Azért a küzdéssel hiba nem volt a nézők részéről sem, csak ezúttal nem a szúnyogokkal, hanem a hideggel szemben 🙂

 

 

Fotós ízelítő:

 

(tovább…)

Sakkot kaptam (meg mattot, sőt sokkot)

 

Magyar Színház – Sakk (2011-03-18)


Legsznobabb barétném nehezményezte, nem elég, hogy stílust váltottam írásügyileg, még őt is kiírtam szép lassan a történetekből. Szóval most vele kezdem, azt mondta írjam meg a darabról, hogy jó volt, Egyházi Géza gyönyörűen énekel, Ádám csodásan táncol, Kiss Ernő Zsolt nagyszerű bíró, ő röhögőgörcsöt kapott az elején, én meg a végén. Pedig nem is vicces a darab, de nagy vonalakban ez a lényeg.

 

Kiss Ernő Zsolt

Megpróbálom a lefagyott Fáy stílust (barétném után szabadon) mellőzve kicsit bővebben is kifejteni, bár nem lesz egyszerű, nem kicsit vagyok elfogult és különben is alkalmatlan állapotba kerültem az objektív szemlélődéshez. Rám nézve disznóság volt úgy megrendezni a darabot, hogy minden sötét színekbe van burkolva, egyedül Kiss Ernő Zsolt középen fehérben…  Na, ki tud így másra is odafigyelni?

Egyébként nagyon örülök, hogy sikerült az utolsó előtti előadást megnézni. Kár lett volna kihagyni, igazán jó darab, pedig eredendően csak KEZs miatt voltam rá leginkább kíváncsi. Nos, megkaptam születésnapomra, bár masni nélkül, de azért nagyon örültem neki így is. Igaz kétszer levert a víz, mire elkezdődött az előadás (aztán meg már számolni sem tudtam hányszor…), bejárati ajtón papír: “mai előadás elmarad”, szerencsére a mai másik előadásra vonatkozott. Aztán majd’ fél órával a kiírt kezdés után sem történik semmi a színpadon, csak a nagy sakktábla van elterülve feketén-fehéren magában. Egyszer végre előbotorkál valaki, …elnézést, bombariadó, khm, ….. a körúton, türelem… mindjárt kezdünk. Tényleg nemsokára elkezdték, zene, KEZs megállt fent középen, széttárt kezekkel, áll, áll, nem történik semmi, áll, a zenészek húzzák. Végül is, szívesen elnézem ezt így két órán keresztül, elvégre ezért jöttem. Barétném röhög, csitítgatom, nem a Spamaloton vagyunk. Megnyugszik, én viszont egyre inkább elvesztem a fejem. Nehéz estének nézünk elébe, ha ő most két órán keresztül itt fog előttem énekelni és táncikálni, tényleg nem élem túl a darabot, és úgy kell hazahúzni, mint egy zsákot. Előre kellett volna gondolkodni, sok ez már nekem, de már késő bánat, defibrrilátort sem hoztunk. Szerencsére hamar elterelték a figyelmemet a másik szívem csücskével. Számomra újdonság volt, hogy a sakkvilágbajnokságot Meranóban rendezik, így eléggé meglepődtem, mikor a háttérben megjelentek a szép meranói képek, és hogy egy egész dalt is neki szenteltek. Nem is akárhogy, az Isten is jókedvében álmodta ezt a helyet, szólt a dalban, és milyen igaz. (Lásd szépséges felvételek a Szerelmem: Dél-Tirol bejegyzésnél)

 

Egyházi Géza - Szemenyei János

Eleinte furcsa volt ez a koncertváltozat, szinte minden csak énekelve, a dalok hosszúak, az átkötések és a történet vezetése rövid és néha zavaróan túl dallamos, de idővel egészen megszoktam és egyre jobban tetszett a sztori. Azon is meglepődtem, hogy magyar vonatkozás is van benne, Florence (Sári Évi) magyar származása, és mintegy az érzelmeit az oroszokkal szemben prezentálandó megrendítő 56-os felvételek kivetítése volt az első olyan pont a darabban, amikor ráébredtem, hogy sokkal többről lesz szó, mint egy világbajnokságról, mely történetesen a kelet-nyugat harcra van kiélezve.

Valóban, főként a második felvonásban merültünk el benne mélyen, a darab keretében végre értelmet nyert a már oly sokat és sok mindenkitől hallott Szegény kissrác, Szemenyei János előadása döbbenetes volt. Az egyébként is éles szöveget eleinte szinte sírásba fúló hangon, majd fájdalmát kiüvöltve teljes sokkot idézett elő a nézőtéren. Majdnem olyan nagy és hosszú ovációt kapott, mint maga a dal volt. De hasonlóan szép volt Egyházi Gézától a Himnusz is, és Svetlana (Kecskés Timi) dala is majdnem könnyeket csalt a szemekbe, mint ahogy a Már ismerem őt duettje Sávi Évivel is. Azért némi vidámság is volt a darabban, az oroszok kalinkája nemcsak látványos, de igencsak megmosolyogtató volt, Molokov (Gábor Géza) gyönyörű mély hangjával körítve szinte én is kedvet kaptam egy jó vodkát lehúzni, pedig amúgy utálom. (Ezúton köszönöm Ádámnak, hogy ennél a résznél mégiscsak magán hagyta azt az inget, így legalább barétném túlélte a darabot komolyabb szívritmuszavarok nélkül.) Jókat mosolyogtunk Walter (Pavletits Béla) közvetítésein is, bár tulajdonképpen semmi vicces nem volt bennük, de mégis valahogy olyan szórakoztatóak voltak.

A koncert jelleg mellett nagyon furcsa volt még a díszlet (hiánya) is, tulajdonképpen a sakktábla, lépcsők és a kivetítőn kívül semmi más eszköz nem volt, a hátteret is a Jazz And More nagylétszámú kórusa és a zenekar alkotta. Végül is jól volt ez így, ettől lett olyan különleges, a színek (fekete-fehér, kék-vörös) kombinálása szimbolizált mindent, és a táncok életet leheltek az egészbe. Igaz ezekből sokkal többet is elbírtam volna, szinte hiányoztak a darabból, de az a néhány ami volt, zseniálisra sikeredett. Különösen az élő sakkfigurák kifinomult mozgása a meccs alatt, a szerelmi háromszöget is kifejező már-már balettszerű koreográfia Ádám és a két táncoslány előadásában, valamint az Egy éjszaka Bangkokban alatti forró hangulat tetszett.

Pavletits Béla - Gábor Géza

 

Az előadásban nem volt túl nagy tér játszani, inkább az énekteljesítményeknek volt nagyobb jelentősége. Ebben mindenki kiválóan teljesített, de Sári Évi arca, gesztusai is nagyon beszédesek voltak. Géza ha csak egy helyben állna két órán keresztül, hangjával akkor is lenyűgözne mindenkit, pedig betegen csinálta végig, de ezt meg sem éreztük. Egyedül a tapsrendnél volt gyanús, hogy nem látszott semmi lelkesedés rajta az óriási álló ováció ellenére, de így még nagyobb elismerés neki az előadásért. Szemenyei Jánosért már a szegedi Hair-béli szerep miatt is oda voltam, itt is nagyon tetszett, nem csak a drámai dalban, hanem az egész darab alatt jól hozta a karaktert. Ami viszont a leginkább meglepett, hogy Kiss Ernő Zsolt, mint jellemzően táncos, itt ekkora szerepet kapott. Kétségtelenül jó választás volt (elfogultság nélkül is), kitűnően énekelt és érvényesült bíróként, de igazán kaphatott volna több táncos jelenetet is. Na jó, tudom, nem lehet mindent egyszerre. Így is teljes sokkot kaptam a végére. 🙂

 

Sári Évi - Kecskés Tímea

 

Összességében zeneileg és tartalmilag is lenyűgöző, monumentális darab, nem is értem, miért veszik le műsorról, mikor a közönségnek is láthatóan nagyon tetszett. Kár érte. 🙁

 

Részletek:

 


 

 

 

 

 

 

 

 

Sárközy Marianna még több képe a www.sakkmusical.hu galériájában